|
Signal kötelező biztosítás 2012 |
|
A 2011-es kötelező biztosítás kampányának nyilván vannak győztesei és vesztesei, ha a kampány elemzésében a megszerzett új szerződések számát, a meglévő ügyfelek megtartását, illetve az állománydíj növekedését vesszük alapul. Ilyen tekintetben a Signal biztosító szereplése hatékony volt, ami az átlagdíjak jelentős csökkenését is figyelembe véve remek szereplésnek minősül. Meglévő állományuknak kialakított kedvezményekkel szinte minimális ügyfelet veszítve jó pár új szerződést is sikerült megkötniük. Az feltétlenül elmondható, hogy megerősítették pozíciójukat a piacon.
Még alig van vége az előző évi kampánynak és az elemzéseknek máris minden társaság az új évre és az új szerződésekre összpontosít. A Signal biztosítónál is gőzerővel dolgoznak a legújabb tarifán. Fontos lesz a munkájuk alatt figyelembe venni, hogy a szakma szakértői egyértelműen az átlagdíjak csökkenésének a folytatását várja. A Signal kötelező biztosítás 2012 díjait úgy kell majd kialakítaniuk, hogy az versenyképes legyen a biztosítási piacon kialakult harcban. Az alapdíjaknak, a kedvezményeknek és a pótdíjaknak feltétlenül ki kell elégíteniük a ügyfelek igényeit. Nem ismert még, hogy ezt milyen módon kívánják megvalósítani, de azt sejteni lehet, hogy kiemelkedően fogják díjazni a hűséget és a kármentességet.
A biztosító társaságok október 30-án teszik közzé az új tarifákat. Ezt követően az oldalunkon már november elsejétől megismerheti a Signal kötelező biztosítás 2012 díjait és szolgáltatásait. A nálunk működő kötelező biztosítás kalkulátor 2012 segítségével percek alatt össze is hasonlíthatja a társaság díját a többi biztosító díjaival. Ezzel a lehetőséggel Ön nem csupán a Signal kötelező biztosítás 2012 ajánlatát ismerheti meg, hanem az összes többi biztosító ajánlatát is. A 14 kedvezményes ajánlatból könnyedén kiválaszthatja azt amelyik szolgáltatásban és díjban a leginkább megfelelő.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|